Miután lezuhanyoztam, felöltöztem (ugyanolyan feszülős szett, már megint), és elvezettek a hálószobámba, ahol ott várt rám Drew.
- Most haragszol rám? - kérdezte, és a tekintetemből próbált valamit leolvasni.
- Nem csak "most". Mindig.
- Még mindig Hannah miatt? - hitetlenkedett.
- Nem tudod jóvá tenni, egyszerűen ilyen vagy, és kész.
- De én megváltozom!
- Nem akarok drámázni, ne beszéljünk róla.
Drew szomorúan nézett rám, majd kicsörtetett a szobából. Egyedül maradtam, mint a templom egere, egy vadidegen helyen. Még is mit csinálhattam volna? Semmit. Kimentem én is a szobából, és körülnéztem a bázison. Nem volt nálam füzet, hogy feltérképezzem pontosabban, így memorizálni próbáltam, bár teljesen fölöslegesen. Nem túl sok esély volt arra, hogy kijutok innen egy nap, vagy legalábbis hasznát veszem annak az információnak, aminek a birtokában voltam.
A folyosón összefutottam egy katonával.
- Merre találom a fegyvertárat? - kérdeztem.
- Ööö. Nem hiszem, hogy egy magadfajtának ilyesmit elmondhatok - mondta.
"Magadfajta". Mintha valami külön faj lennék..
- Akkor merre találok bármit, amivel leköthetem magam? - kérdeztem.
A srác zavartan elgondolkodott, vagy legalábbis úgy tett, mintha azt tenné. Végül is, szerencsétlen honnan tudhatná, hogy itt hol lehet szórakozni, elvégre ő csak katonáskodik. Eszembe jutott valami, hogy meg kéne keressem azt a szemét fiút, aki a múltkor beköpött. Dan-nek hívták. Bár biztos vagy egy tucat Dan járkál itt, hisz a Dan nem túl ritka név.
- Nincs sok szabadidős tevékenység itt, bocsi - mondta végül a fiú.
- Ismersz egy úgynevezett "Dan"-t, aki jóba van Drew-val?
- Ismerem Dan-t - bólintott - Gyere, történetesen szobatársak vagyunk. Odavezetlek hozzá - intett.
Út közben azon töprengtem, mihez kezdek majd, ha majd meglátom Dant. Lekeverek neki két jókora pofont? Akkor vajon megbüntetnek? - gondolkodtam, de nem érdekelt igazán. Úgy gondoltam, megpofozom, és kész, lesz ami lesz. Ha megbüntetnek érte, akkor megbüntetnek. Drew úgyse akar megölni, legalábbis ha tényleg érez még irántam csöppnyi szeretet.
- Ez a mi szobánk - nyitott ajtót a fiú, és előre engedett udvariasan.
A szobában még sok katona volt, nem nagyon érdekelt, csak egy: Dan. Odamentem hozzá, és jól felpofoztam.
- Ezt amiért beköptél - mondtam, és lekevertem neki egy újabb pofont.
A srác már éppen készült volna kezet emelni rám, amikor hátulról a haverjai lefogták.
- Hé, nyugi haver, ne üss meg egy lányt - nyugtatgatták.
Dan kissé lenyugodott utána.
- Te kis ribanc, meg ne pofozz engem többször, mert szétkaplak!
- Még neked áll feljebb? - akadtam ki teljesen.
- Én csak tettem a dolgom. Különben is, még csak nem is ismerlek.
Igaza volt. Az ő helyében én is ezt tettem volna. Nem is rá voltam tulajdonképpen mérges, hanem Fortra, amiért csak úgy átadott Drewnak. Vagy inkább erre az egész helyzetre, hogy így alakultak a dolgok.
- Bocs, én csak tökre... Á, mindegy - mondtam és kiviharoztam a szobából, kissé hisztérikus arckifejezéssel.
A folyosón Dan utánam rohant.
- Várj!
Hátrafordultam.
- Igen?
- Bocs, hogy feladtalak...
- Semmi gond - vontam vállat.
Már magamra voltam mérges, amiért olyan idegbeteg állat voltam, hogy megpofoztam Dan-t.
Dan elmosolyodott, és mikor már indultam volna, újra hozzám szólt.
- Lenne kedved lemenni a moziterembe?
- Moziterem? - kerekedett hatalmasra a szemem. Azért az mégiscsak sok már, hogy még ilyenjük is van - Persze - mondtam gondolkodás nélkül, magamban még mindig ábrándozva arról, hogy talán megnézhetek egy jó kis filmet.
Alapból akciófilm párti vagyok, de valahogy a játékban történt sok akció és lövöldözés után semmi kedvem nem volt ilyesmit nézni.
Dannel lementünk a tizenkét székes kicsi moziterembe, ahol volt popcorn, és egy szál lélek sem volt ott, rajtunk kívül.
- Pillanat, csak beindítok egy filmet. Die Hard jó lesz?
- Akciót most ne... Legyen valami vígjáték.
- Oké - mondta Dan, és beindította a Lánybúcsú c. filmet.
A film közepe fele, miközben épp pukkadoztam a nevetéstől, és csapkodtam a kezemmel, mint egy retardált fóka, Dan egyszer csak felém fordult, és tök hirtelen megcsókolt. Én meg visszacsókoltam, és hosszas percekig nyaltuk-faltuk egymást. Nem tudom, mit éreztem Dan iránt, szerintem csak rám fért végre valaki, aki nem egy seggfej. Vagy nem tudom, mi volt velem, lehet, hogy a film hatása alatt álltam, ami azért nem valószínű, mert kicsit sem volt romantikus típusú film.
Dan belenyúlt a pólómba. Erre rögtön rácsaptam a kezére.
- Hé, nem nyúlka piszka!
- Bocs, én csak azt hittem...
- Semmi gond, rosszul hitted. Legalább most már tényleg jogosan adtam a pofonokat - sóhajtottam, és hátradőltem a széken.
- Ez a mi szobánk - nyitott ajtót a fiú, és előre engedett udvariasan.
A szobában még sok katona volt, nem nagyon érdekelt, csak egy: Dan. Odamentem hozzá, és jól felpofoztam.
- Ezt amiért beköptél - mondtam, és lekevertem neki egy újabb pofont.
A srác már éppen készült volna kezet emelni rám, amikor hátulról a haverjai lefogták.
- Hé, nyugi haver, ne üss meg egy lányt - nyugtatgatták.
Dan kissé lenyugodott utána.
- Te kis ribanc, meg ne pofozz engem többször, mert szétkaplak!
- Még neked áll feljebb? - akadtam ki teljesen.
- Én csak tettem a dolgom. Különben is, még csak nem is ismerlek.
Igaza volt. Az ő helyében én is ezt tettem volna. Nem is rá voltam tulajdonképpen mérges, hanem Fortra, amiért csak úgy átadott Drewnak. Vagy inkább erre az egész helyzetre, hogy így alakultak a dolgok.
- Bocs, én csak tökre... Á, mindegy - mondtam és kiviharoztam a szobából, kissé hisztérikus arckifejezéssel.
A folyosón Dan utánam rohant.
- Várj!
Hátrafordultam.
- Igen?
- Bocs, hogy feladtalak...
- Semmi gond - vontam vállat.
Már magamra voltam mérges, amiért olyan idegbeteg állat voltam, hogy megpofoztam Dan-t.
Dan elmosolyodott, és mikor már indultam volna, újra hozzám szólt.
- Lenne kedved lemenni a moziterembe?
- Moziterem? - kerekedett hatalmasra a szemem. Azért az mégiscsak sok már, hogy még ilyenjük is van - Persze - mondtam gondolkodás nélkül, magamban még mindig ábrándozva arról, hogy talán megnézhetek egy jó kis filmet.
Alapból akciófilm párti vagyok, de valahogy a játékban történt sok akció és lövöldözés után semmi kedvem nem volt ilyesmit nézni.
Dannel lementünk a tizenkét székes kicsi moziterembe, ahol volt popcorn, és egy szál lélek sem volt ott, rajtunk kívül.
- Pillanat, csak beindítok egy filmet. Die Hard jó lesz?
- Akciót most ne... Legyen valami vígjáték.
- Oké - mondta Dan, és beindította a Lánybúcsú c. filmet.
A film közepe fele, miközben épp pukkadoztam a nevetéstől, és csapkodtam a kezemmel, mint egy retardált fóka, Dan egyszer csak felém fordult, és tök hirtelen megcsókolt. Én meg visszacsókoltam, és hosszas percekig nyaltuk-faltuk egymást. Nem tudom, mit éreztem Dan iránt, szerintem csak rám fért végre valaki, aki nem egy seggfej. Vagy nem tudom, mi volt velem, lehet, hogy a film hatása alatt álltam, ami azért nem valószínű, mert kicsit sem volt romantikus típusú film.
Dan belenyúlt a pólómba. Erre rögtön rácsaptam a kezére.
- Hé, nem nyúlka piszka!
- Bocs, én csak azt hittem...
- Semmi gond, rosszul hitted. Legalább most már tényleg jogosan adtam a pofonokat - sóhajtottam, és hátradőltem a széken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése