Másnap reggel nem a kényelmetlen vaságyon ébredtem, hanem kint, egy mező közepén, ami még kényelmetlenebb volt. Körülöttem mind fehér katonák gyülekeztek, és arról fogalmam sem volt, hogy kerültem oda. Teljesen lefagytam, mert egy bicskán kívül semmi fegyverként használható eszköz nem volt nálam. A csillagra pillantottam, ami zölden fénylett. Kifújtam a levegőt, lassan, ahogy szoktam, mikor nyugtatgatom magamat.
- Hé, felébredt a feka csaj - vigyorgott egy sötét hajú fiú.
Már éppen válaszoltam volna a fiúnak, amikor megszólalt egy hangos, bemondó szerű hang.
Kedves játékosok! És kedves Jana Patton! A csillag mindjárt vörös színűre fog váltani, pontosan két perc múlva. Jana Patton, kellett neked azt mondanod, hogy én egy seggfej vagyok? Kellett neked pofozkodnod? Na, most megkaptad a büntetésed. Egy fehér területen vagy, több tíz kilométerre a feketéktől. Most mihez kezdesz? - nevetett kárörvendően a hang.
- Kurva anyádat, baszod! - mutattam fel a középső ujjamat az égre, majd körül néztem. Az összes fehér csíkkal jelölt katona most engem bámult - Kapok egérutat? - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Nem - vágták rá valamennyien kórusban.
És akkor elkezdtem futni. Félrelöktem mindenkit, aki csak az utamba állt. Kezemben volt a bicska, készenlétben, hogy amikor majd rám támadnak a piros jelzésnél, valahogy védekezni tudjak. Bár, egy gépfegyver ellen nem tudnék védekezni. Kivédni a bicskával a golyókat? Ez nem a Matrix!
Átváltott a csillag. Pánikomban elestem a földre. A fehérek körém gyűltek, és rám szegezték a fegyverüket.
- Várjatok! Ezt az üzenetet át kell még adjátok egy fiúnak - kezdtem el. A való életben, ugyanis volt egy srác, aki tetszett nekem. - Drew Smith, tetszik nekem! Ha esetleg kijutnátok innen, mondjátok meg neki! - hadartam el.
A körülöttem álló fiatalok döbbenten meredtek rám.
- Drew Smith? De hát ő a Fővezére a fehéreknek, lassan egy éve.
"De állítólag, ha visszatérsz a valóságba, nem telt el semmi idő, miközben te "játszottál". - emlékeztem vissza. Szóval, élőben nem telt el semmi idő. Ez érdekes...
- Drew benne van a játékban? - kérdeztem.
- Igen.
- És fehér?
- Igen.
- Na, most baszhatom - mondtam.
Felálltam, és elkezdtem futni. Nem mertek rám lőni eleinte, mert arra gondoltak, hogy Drew Smith csaja vagyok. Majd egy idióta egyszer csak felüvöltött, hogy "NE HAGYJÁTOK ELFUTNI! KAPJUK EL!". És akkor futottak utánam, mint az állatok. A feketék időközben különböző motorokkal megérkeztek, mert hallották ők is, hogy milyen helyzetbe kerültem. Mivel rám lőttek, és bevertem a fejem, enyhe agyrázkódásom volt, így teljes sötétség onnantól a sztori.
Mikor felébredtem, egy olyan ágyon feküdtem, mint ami a kórházakban szokott lenni. Ami azt illeti, egy kórházszerűségben voltam, az orvosin. Kábán ébredtem fel, hullafáradt voltam, és erősen fájt a combom (ahova kaptam golyót...). Mikor megnéztem a combom, ami eléggé sajgott, csak egy apró kis sebhely volt ott. Hogy lehetséges, hogy máris beforrt? A szobában nem volt senki, de pár pillanat múlva benyitottak.
- Ó, hát végre felébredt a mi kis hősünk! - jött be Fort.
- Meggyógyult a sebem. Ez hogy lehet?
- Ne feledd, hogy egy játékban vagyunk. Itt csak úgy tudsz meghalni, ha leolvassák a számod. Persze, ha megsebesítenek, nem rögtön tűnik el a seb, de rövid idő alatt begyógyul. Szóval, ha valaki szíven lő, akkor jó eséllyel meghalsz, hisz legalább négy óra kell a szívbe lőtt golyó regnálódásához, és addig nem sok esélyed van a meneküléshez.
- Értem - mondtam lassan, végiggondolva a hallottakat.
- Lenne egy meglepés látogatód.
- Ki? - vontam fel a szemöldököm.
Az ajtóban megjelent katonai viseletben Drew Smith. Jézusom, tudja, hogy tetszik nekem... - pánikoltam be. Nem szóltam egy szót sem, teljesen lefagytam. A szemem össze vissza cikázott a szobában, majd megállt a tekintetem a váltó ruháimon, mert éppen egy kórházi köpenyt viseltem.
- Szia Jana - mosolygott rám Drew kedvesen, mire én a pánikroham szélén jártam már.
Felpattantam, felkaptam a ruháimat, és a bakancsomat, és kirohantam a szobából, fellökve Drewt. Rohantam, rohantam, átrohantam az épületen, le, a kijárat felé. Útközben kitérőt tettem a fegyvertár felé, és megtaláltam ott valakinek a hátizsákját, amiben volt némi étel, ital, és a túléléshez kellő dolgok. Rohantam, rohantam, és csak rohantam, ki az épületből, be az ismeretlenbe. Mikor már elég messze voltam a bázistól, letelepedtem egy fa mellett. Mivel eddig mezítláb rohangáltam, már nagyon sajgott a lábam. Átöltöztem, és egy rövid pihenés után tovább indultam. Mivel este volt már, megállapítottam, hogy kereken huszonnégy órát töltöttem eszméletlenül.
Úgy döntöttem, egy ideig még sétálok, hátha találok valami olyasféle helyet, ahol kényelmesen aludhatok éjszaka. Az égre pillantottam, ahol a csillag zölden világított. - Hál' Istennek - gondoltam - Semmi kedvem nincsen menekülgetni, és öldökölni.
Hosszas gyaloglás után ráakadtam egy félig lerombolt kunyhó szerűségre, ami teljesen üres volt. Tökéletes hely volt arra, hogy aludjak. Kiterítettem a hátizsákban talált pokrócot, és mély álomba merültem.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi a hátam. Hirtelen feleszméltem, hogy nem anya az, hogy iskolába kell menjek, ami elég nagy sokk volt számomra. Nem, nem anya volt, hanem egy - szerencsére - fekete jelzésű fiú.
- Te meg mit keresel itt, Jana? - kérdezte a számomra tök idegen fiú.
- Épp aludnék. Honnan tudod a nevem?
- Mindenki tudja a neved. Elég hírhedt lettél, pedig még alig két napja, hogy itt vagy.
- Hát ez csodás. Elárulod a neved, vagy hagysz aludni? - kérdeztem álmosan.
- Greg vagyok. De neked nem itt kéne aludnod, hanem a bázisnál, a hetedik osztaggal.
- Hát, ez van Greg. Én nem tartozom semmiféle osztaghoz.
- Ez öngyilkosság, feléd nézve. Minden fehér téged keres, körözött vagy.
- Baszki. Na, ma is kurvajól indul a napom.
- Tényleg nem hazudt Lio, mikor azt mondta, imádsz káromkodni.
- Jóban vagy Lioval?
- Eléggé.
- Lio jófej srác, és ha te is az vagy, akkor nem szólsz a fekáknak, hogy rám találtál. Én, mostantól remete életmódot folytatok az erdőben, távol az embertársaimtól.
- Te nem vagy normális.
- A normális unalmas. Az éleben csak nem normális dolognak van értelme.
- Ahaaa, persze. Szóval, akkor nem mondom meg, hogy rád találtam. De komolyan, mi a terved? Itt fogsz éldegélni, és kívülről nézed, ahogy mi azért küzdünk, hogy kijussunk innen? És közben te is kijutsz, semmi áldozatot nem téve. A játékmester nem hiszem, hogy ezt jó szemmel fogja nézni.
- Szarok rá a játékmesterre. Egyébként nem fogok ölbe tett kézzel ücsörögni. Természetesen, én is fogok harcolni, csak egyedül. Hoztam pár jó kis fegyvert, azzal szétlövöm a seggüket alaposan. Vagy, direkt elfogatom magam, és becsempészek egy kis revolvert, és plutty, végzek az összes Vezetővel, és megszerzem azt a kicseszett zászlót.
- Kivégzed a Fővezért, Drew-t is?
Elkomorodtam.
- Nem hiszem, hogy képes lennék rá.
- Értem. Akkor hajrá, de előre figyelmeztetlek: őrültség amit csinálsz, és teljességgel lehetetlen. Sok sikert, szia - viharzott el Greg.
Tudtam, hogy idefogja hívni a feketéket. Láttam a szemében, hogy hazudik. Arra gondoltam, vicces lenne, ha végig tudnám nézni, ahogy engem keresnek. Mindig is jó fára mászó voltam, így felmásztam egy fára, és onnan figyeltem, ahogy két óra elteltével, végignéztem, ahogy engem keresgélnek.
- Már pedig esküszöm itt volt! - hitetlenkedett Greg.
- Ez az átkozott lány csak a bajt hozza ránk. Nincs értelme a keresésének, ha öngyilkos akar lenni, hát legyen - vonogatta a vállát egy fiú.
Fasza gyerek, megérdemelné ha most kicsit kapna egy kis bang bang-et - gondoltam.
- Nem! Nem hagyjuk cserben társainkat. Mi feketék, biztos nem - mondta határozottan Fort.
- Akkor mihez kezdjünk? Keresgéljük tovább a lányt? Ennek a lánynak feltűnőségi viszketegsége van. Azt akarja, hogy megtaláljuk, és hogy majd hősként emlegessük, amiért önként ment a fehérek közé - mondta az a fiú, akit már az előbb fejen akartam lőni. Újra kísértésbe estem, de csapattársat inkább békén hagyok. Nem vagyok nagy csapatjátékos, de azért az mégiscsak sok lenne már.
- Drew Smith miatt menekül, ne sértegesd már ennyit. Szerencsétlen lány szerelmes belé.
- És ezért feláldozza magát? Ez a lány teljesen sötét.
Betelt a pohár. Leugrottam a fáról.
- Mi az, netán megzavarom a bájcseverészést? - vontam fel a szemöldököm, a döbbent arcokat látván.
- Pete, most legyen a szád - sandított Fort a nem szimpi fiúra.
- Mindent hallottál? - kérdezte Pete.
- Igen.
- És... és... tudnod kell hogy én nem úgy gondoltam. Meg tudom magyarázni.
- Megmagyarázhatod, miután szétloccsantottam az agyvelődet, faszfej.
- Hóóó - nyugtatgatott engem Fort - nyugi, nyugi!
- Nyugodt vagyok. Drága Pete, nem foglak megölni. Elvégre, ez egy csapatjáték. De ne számíts a segítségemre. És ti se - fordultam Fortékhoz - Egyedül szeretnék lenni.
- Ha visszajössz, ígérem, nem fogsz találkozni Drew-val. Múltkor is, csak azt hittem, hogy örülni fogsz neki, hogy meglátogatott.
- Te ezt nem értheted. Egy részem örült is, de egy másik nem. Drew akármennyire is tetszik, be kell látnom, ő egy undorító féreg.
- Mert...?
- Hosszú történet.
- Van időm - vágta rá Pete.
- Pont neked fogom elmesélni.
Úgy döntöttem, nem megyek velük.
- Felfedezem a fehérek területét, feltérképezem, és majd visszajövök. Egy-két napon belül vissza fogok térni, legfeljebb négy nap. Ha annál több nap telt el, bajban vagyok. De nem kell segítség, vagy ilyesmi, inkább magatokkal foglalkozzatok.
- A feketék nem hagyják veszni társukat - mondta komoran Fort.
- Ámen - nevetgélt Pete.
- De felesleges értem kockáztatni életeket. Gyorsan jöttem, gyorsan megyek. Sziasztok - köszöntem el, a táskámban négy napi kajával.
Mikor felébredtem, egy olyan ágyon feküdtem, mint ami a kórházakban szokott lenni. Ami azt illeti, egy kórházszerűségben voltam, az orvosin. Kábán ébredtem fel, hullafáradt voltam, és erősen fájt a combom (ahova kaptam golyót...). Mikor megnéztem a combom, ami eléggé sajgott, csak egy apró kis sebhely volt ott. Hogy lehetséges, hogy máris beforrt? A szobában nem volt senki, de pár pillanat múlva benyitottak.
- Ó, hát végre felébredt a mi kis hősünk! - jött be Fort.
- Meggyógyult a sebem. Ez hogy lehet?
- Ne feledd, hogy egy játékban vagyunk. Itt csak úgy tudsz meghalni, ha leolvassák a számod. Persze, ha megsebesítenek, nem rögtön tűnik el a seb, de rövid idő alatt begyógyul. Szóval, ha valaki szíven lő, akkor jó eséllyel meghalsz, hisz legalább négy óra kell a szívbe lőtt golyó regnálódásához, és addig nem sok esélyed van a meneküléshez.
- Értem - mondtam lassan, végiggondolva a hallottakat.
- Lenne egy meglepés látogatód.
- Ki? - vontam fel a szemöldököm.
Az ajtóban megjelent katonai viseletben Drew Smith. Jézusom, tudja, hogy tetszik nekem... - pánikoltam be. Nem szóltam egy szót sem, teljesen lefagytam. A szemem össze vissza cikázott a szobában, majd megállt a tekintetem a váltó ruháimon, mert éppen egy kórházi köpenyt viseltem.
- Szia Jana - mosolygott rám Drew kedvesen, mire én a pánikroham szélén jártam már.
Felpattantam, felkaptam a ruháimat, és a bakancsomat, és kirohantam a szobából, fellökve Drewt. Rohantam, rohantam, átrohantam az épületen, le, a kijárat felé. Útközben kitérőt tettem a fegyvertár felé, és megtaláltam ott valakinek a hátizsákját, amiben volt némi étel, ital, és a túléléshez kellő dolgok. Rohantam, rohantam, és csak rohantam, ki az épületből, be az ismeretlenbe. Mikor már elég messze voltam a bázistól, letelepedtem egy fa mellett. Mivel eddig mezítláb rohangáltam, már nagyon sajgott a lábam. Átöltöztem, és egy rövid pihenés után tovább indultam. Mivel este volt már, megállapítottam, hogy kereken huszonnégy órát töltöttem eszméletlenül.
Úgy döntöttem, egy ideig még sétálok, hátha találok valami olyasféle helyet, ahol kényelmesen aludhatok éjszaka. Az égre pillantottam, ahol a csillag zölden világított. - Hál' Istennek - gondoltam - Semmi kedvem nincsen menekülgetni, és öldökölni.
Hosszas gyaloglás után ráakadtam egy félig lerombolt kunyhó szerűségre, ami teljesen üres volt. Tökéletes hely volt arra, hogy aludjak. Kiterítettem a hátizsákban talált pokrócot, és mély álomba merültem.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi a hátam. Hirtelen feleszméltem, hogy nem anya az, hogy iskolába kell menjek, ami elég nagy sokk volt számomra. Nem, nem anya volt, hanem egy - szerencsére - fekete jelzésű fiú.
- Te meg mit keresel itt, Jana? - kérdezte a számomra tök idegen fiú.
- Épp aludnék. Honnan tudod a nevem?
- Mindenki tudja a neved. Elég hírhedt lettél, pedig még alig két napja, hogy itt vagy.
- Hát ez csodás. Elárulod a neved, vagy hagysz aludni? - kérdeztem álmosan.
- Greg vagyok. De neked nem itt kéne aludnod, hanem a bázisnál, a hetedik osztaggal.
- Hát, ez van Greg. Én nem tartozom semmiféle osztaghoz.
- Ez öngyilkosság, feléd nézve. Minden fehér téged keres, körözött vagy.
- Baszki. Na, ma is kurvajól indul a napom.
- Tényleg nem hazudt Lio, mikor azt mondta, imádsz káromkodni.
- Jóban vagy Lioval?
- Eléggé.
- Lio jófej srác, és ha te is az vagy, akkor nem szólsz a fekáknak, hogy rám találtál. Én, mostantól remete életmódot folytatok az erdőben, távol az embertársaimtól.
- Te nem vagy normális.
- A normális unalmas. Az éleben csak nem normális dolognak van értelme.
- Ahaaa, persze. Szóval, akkor nem mondom meg, hogy rád találtam. De komolyan, mi a terved? Itt fogsz éldegélni, és kívülről nézed, ahogy mi azért küzdünk, hogy kijussunk innen? És közben te is kijutsz, semmi áldozatot nem téve. A játékmester nem hiszem, hogy ezt jó szemmel fogja nézni.
- Szarok rá a játékmesterre. Egyébként nem fogok ölbe tett kézzel ücsörögni. Természetesen, én is fogok harcolni, csak egyedül. Hoztam pár jó kis fegyvert, azzal szétlövöm a seggüket alaposan. Vagy, direkt elfogatom magam, és becsempészek egy kis revolvert, és plutty, végzek az összes Vezetővel, és megszerzem azt a kicseszett zászlót.
- Kivégzed a Fővezért, Drew-t is?
Elkomorodtam.
- Nem hiszem, hogy képes lennék rá.
- Értem. Akkor hajrá, de előre figyelmeztetlek: őrültség amit csinálsz, és teljességgel lehetetlen. Sok sikert, szia - viharzott el Greg.
Tudtam, hogy idefogja hívni a feketéket. Láttam a szemében, hogy hazudik. Arra gondoltam, vicces lenne, ha végig tudnám nézni, ahogy engem keresnek. Mindig is jó fára mászó voltam, így felmásztam egy fára, és onnan figyeltem, ahogy két óra elteltével, végignéztem, ahogy engem keresgélnek.
- Már pedig esküszöm itt volt! - hitetlenkedett Greg.
- Ez az átkozott lány csak a bajt hozza ránk. Nincs értelme a keresésének, ha öngyilkos akar lenni, hát legyen - vonogatta a vállát egy fiú.
Fasza gyerek, megérdemelné ha most kicsit kapna egy kis bang bang-et - gondoltam.
- Nem! Nem hagyjuk cserben társainkat. Mi feketék, biztos nem - mondta határozottan Fort.
- Akkor mihez kezdjünk? Keresgéljük tovább a lányt? Ennek a lánynak feltűnőségi viszketegsége van. Azt akarja, hogy megtaláljuk, és hogy majd hősként emlegessük, amiért önként ment a fehérek közé - mondta az a fiú, akit már az előbb fejen akartam lőni. Újra kísértésbe estem, de csapattársat inkább békén hagyok. Nem vagyok nagy csapatjátékos, de azért az mégiscsak sok lenne már.
- Drew Smith miatt menekül, ne sértegesd már ennyit. Szerencsétlen lány szerelmes belé.
- És ezért feláldozza magát? Ez a lány teljesen sötét.
Betelt a pohár. Leugrottam a fáról.
- Mi az, netán megzavarom a bájcseverészést? - vontam fel a szemöldököm, a döbbent arcokat látván.
- Pete, most legyen a szád - sandított Fort a nem szimpi fiúra.
- Mindent hallottál? - kérdezte Pete.
- Igen.
- És... és... tudnod kell hogy én nem úgy gondoltam. Meg tudom magyarázni.
- Megmagyarázhatod, miután szétloccsantottam az agyvelődet, faszfej.
- Hóóó - nyugtatgatott engem Fort - nyugi, nyugi!
- Nyugodt vagyok. Drága Pete, nem foglak megölni. Elvégre, ez egy csapatjáték. De ne számíts a segítségemre. És ti se - fordultam Fortékhoz - Egyedül szeretnék lenni.
- Ha visszajössz, ígérem, nem fogsz találkozni Drew-val. Múltkor is, csak azt hittem, hogy örülni fogsz neki, hogy meglátogatott.
- Te ezt nem értheted. Egy részem örült is, de egy másik nem. Drew akármennyire is tetszik, be kell látnom, ő egy undorító féreg.
- Mert...?
- Hosszú történet.
- Van időm - vágta rá Pete.
- Pont neked fogom elmesélni.
Úgy döntöttem, nem megyek velük.
- Felfedezem a fehérek területét, feltérképezem, és majd visszajövök. Egy-két napon belül vissza fogok térni, legfeljebb négy nap. Ha annál több nap telt el, bajban vagyok. De nem kell segítség, vagy ilyesmi, inkább magatokkal foglalkozzatok.
- A feketék nem hagyják veszni társukat - mondta komoran Fort.
- Ámen - nevetgélt Pete.
- De felesleges értem kockáztatni életeket. Gyorsan jöttem, gyorsan megyek. Sziasztok - köszöntem el, a táskámban négy napi kajával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése