A szökésemet egy vadászattal ünnepeltem meg, és azonnal elindultam a feketék bázisa felé, miután megettem a nyúlhúst. Alig vártam, hogy megmutathassam Fortnak a térképet. Az égen, mikor vadásztam végig pirosan égett a csillag, majd átváltott zöldre, így békésen sétáltam az erdőn át. Már beesteledett, már rég, hisz Drew-val is vacsorázni készültünk - igaz, hogy akkor még csak öt óra körül lehetett. Hosszú, fárasztó túra után érkeztem meg, hajnalban. Még mindig az a feszülős cucc volt rajtam, amiben továbbra is kényelmetlenül éreztem magam.
Bekopogtattam az ajtón, és hamarosan beengedtek. Az előtérben minden szempár rám szegeződött.
- Beszélnem kell Forttal - néztem körül - Hol van?
Amint ezt kimondtam, Fort már fel is bukkant.
- Jana, örülök, hogy visszatértél. Már nagyon aggódtam miattad.
- Ez kedves - fintorogtam, mert kicsit soknak éreztem ezt az érzelgést. Elvégre, sosem voltam érzelgős fajta. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseim, és egy szívtelen ribanc vagyok - hisz nem voltam képes megölni valakit, mikor az a valaki visszaélt a jóságommal. Bár, ilyenkor mindig mérges vagyok magamra, amiért ilyen áldott jó szívem van (:D).
- Hoztam meglepit - kezdtem el mesélni - feltérképeztem pár dolgot.
A következő tíz perc azzal telt, hogy ismertettem a helyiségeket, és közben elvileg Fort elhatározta, hogy majd egy jó rajzos térképet készít belőle. A térképről egy égbekiáltóan fontos információ hiányzott: hogy hol van a zászló.
Majd felmentem a szobába, ahol tapsvihar fogadott.
- Jaj, azért ez már túlzás - nevettem zavaromban.
- Márpedig mindenki téged ünnepel - mosolygott rám Lio.
- Pedig semmit sem csináltam.
- De. Tudjuk az útvonalat a bázisukhoz, és még van egy majdnem kész alaprajzunk. Hála neked, sikerült azt elérnünk, amit fél év alatt nekünk nem sikerült.
- Oké, világos.
- Na, mesélj, milyen volt - faggatott Evan.
- Hát. Először is, kaptam egy rémesen szűk gatyát, mint látjátok.
- Hm. Jól áll - vonogatta a szemöldökét Christopher.
- Lehet, de elég kényelmetlen. Szóval, ez történt. Ja, és találkoztam Drew Smith-el, aki velem akart vacsorázni de muhahahaha - kezdtem el nevetni "gonoszul", mire a fiúk fura pillantásokat vetettek rám - sikeresen megszöktem - fejeztem be a mondatot.
- Hogyan? - kérdezte Zome.
Elmeséltem nekik az egészet, töviről hegyiig, bár egy két részletet kihagytam. Mint például azt, hogy képtelen voltam megölni egy fehéret, aki később beköpött, és miatta kerültem fogságba. Hogy is hívták őt..? Az elmúlt napokban tömérdek mennyiségű nevet kellett megjegyeznem, így eléggé keverem őket, pedig nekem elvileg jó a név memóriám... Meg van! Dan-nek hívták. Szóval, Dan-t kihagytam, mert inkább csak a dicsőségeimet osztottam meg velük, a kudarcaimat megtartottam magamnak. Persze, tudtam legbelül, hogy ha így folytatom, egy idő után úgy is fény derül az igazságra: képtelen vagyok megölni bárkit is. Nem vagyok elég erős hozzá, érzelmileg.
A szobába megérkezett Skuly.
- Hú, szia, te hős - adott egy ötöst nekem, majd a többiekhez fordult - Emberek, ma este duplán nagyot szívunk. A hetes osztag kapta az éjszakai melót.
Erre mindenki nagy morgásba, és elégedetlenségbe kezdett.
- Mit kell csinálni az éjszakai melón? - pislogtam értetlenül.
- Hát, nem lehet aludni, és ha szerencsénk van, akkor zöld marad a fény. De ha piros, akkor mehetünk harcolni.
- Pedig semmit sem csináltam.
- De. Tudjuk az útvonalat a bázisukhoz, és még van egy majdnem kész alaprajzunk. Hála neked, sikerült azt elérnünk, amit fél év alatt nekünk nem sikerült.
- Oké, világos.
- Na, mesélj, milyen volt - faggatott Evan.
- Hát. Először is, kaptam egy rémesen szűk gatyát, mint látjátok.
- Hm. Jól áll - vonogatta a szemöldökét Christopher.
- Lehet, de elég kényelmetlen. Szóval, ez történt. Ja, és találkoztam Drew Smith-el, aki velem akart vacsorázni de muhahahaha - kezdtem el nevetni "gonoszul", mire a fiúk fura pillantásokat vetettek rám - sikeresen megszöktem - fejeztem be a mondatot.
- Hogyan? - kérdezte Zome.
Elmeséltem nekik az egészet, töviről hegyiig, bár egy két részletet kihagytam. Mint például azt, hogy képtelen voltam megölni egy fehéret, aki később beköpött, és miatta kerültem fogságba. Hogy is hívták őt..? Az elmúlt napokban tömérdek mennyiségű nevet kellett megjegyeznem, így eléggé keverem őket, pedig nekem elvileg jó a név memóriám... Meg van! Dan-nek hívták. Szóval, Dan-t kihagytam, mert inkább csak a dicsőségeimet osztottam meg velük, a kudarcaimat megtartottam magamnak. Persze, tudtam legbelül, hogy ha így folytatom, egy idő után úgy is fény derül az igazságra: képtelen vagyok megölni bárkit is. Nem vagyok elég erős hozzá, érzelmileg.
A szobába megérkezett Skuly.
- Hú, szia, te hős - adott egy ötöst nekem, majd a többiekhez fordult - Emberek, ma este duplán nagyot szívunk. A hetes osztag kapta az éjszakai melót.
Erre mindenki nagy morgásba, és elégedetlenségbe kezdett.
- Mit kell csinálni az éjszakai melón? - pislogtam értetlenül.
- Hát, nem lehet aludni, és ha szerencsénk van, akkor zöld marad a fény. De ha piros, akkor mehetünk harcolni.
- Csak a mi osztagunk menne este harcba?
- Nem, általában egyszerre két osztag éjszakai melós.
- Kikkel leszünk?
- Igen, ez a másik rossz hír, amiért duplán szívunk. A négyes osztaggal leszünk.
A szobában elszabadult a pokol, mindenki heves káromkodásba kezdett, majd mikor lenyugodtak, megkérdeztem tőlük, hogy az miért is probléma.
- A négyes osztagba járnak azok, akiket mi utálunk. Isaac, Odett, Poppy, Ivan, Robbie, Simon, Chad. Blah, ne akard őket megismerni - magyarázta Skuly.
- Odettet már ismered - emlékeztetett Chris.
- Ő az a lány, akinek kiállnak a csontjai?
- Ja, kész csontváz a csaj.
- Az elejétől fogva nem volt szimpatikus -jelentettem ki.
Este, éjnek éjjelén kellett kint őrködnünk. Én és Lio együtt őrködtünk, ugyanis az osztag két fős megfigyelő csapatokra oszlottunk. A Tervezők közben aludtak, az éjszakai meló csak a Nyilasok feladata. Minden teljesen nyugodt volt, egészen addig, amíg a csillag pirosra nem váltott. Szóltunk Fortnak, ő pedig úgy döntött, kiteszi a kettes és az ötös osztagot őrnek, a többi a zászlót őrzi, és mi, azaz a hetes és a négyes osztag bevetésre megy. Az én általam készített térképet használtuk, hogy fehér területre léphessünk, mert nyilván ott több fehér van.
- Rendben, akkor kettes csapatokra osztódunk - döntötte el mindenki helyett Poppy.
- Nem te parancsolsz itt, ribanc - vágta rá Skuly, majd folytatta - Szerintem hármas csapatok kellenek, mert a kettes az túl gyenge.
- Te segghülye vagy, nem látod, hogy összesen 14-en vagyunk, és az nem osztható hárommal?
- Anyád segghülye. Arra gondoltam, legyen egy kettes csapat, vagy kettő négyes.
- Legyen egy kettes, én és Robbie lenyomunk száz tejbuzit is - vihogott idétlenül az orosz akcentusú Ivan.
- Legyen. Akkor Ivan, Robbie, ti együtt vagytok. Én, Odett és Isaac együtt. Lio, Zome, Oliver, ti is együtt. Skuly, Jana, Simon, ti is. Chad, Chris, Evan, ti vagytok a maradék - jelentette ki Poppy.
- Poppy, drága ribikém, fogd már fel, hogy itt nem te hozod a döntéseket - hurrogtam le a lányt, mert nagyon idegesített ahogy főnökösödött mindenki felett.
- Akkor mégis ki a főnök?
- Demokrácia van, nem hierarchia, emberek - tártam szét a karom.
- Ne tököljünk már ennyit ezen, mert ezek a csapatok így okék, nem kell mindenbe belekötni - fordult felém Chad.
- Oké, ideje szétválni - bólintott Chris, és lelépett a kis csapatával.
Mi is elindultunk, én, Skuly, és Simon. Simon egy irritáló, beképzelt fiú volt, ahogy a négyes osztag összes tagja. Úgy döntöttünk, a fehér területhez a keleti oldaláról közelítünk. Út közben azonban ráakadtunk egy egyedül csavargó fehér katonára, akire Simon gondolkodás nélkül rálőtt, hangos zajt csapva. Nem volt a legjobb ötlet, hisz közel voltunk a fehérekhez, így simán meghalhatták, és akár követhették is a hangot. Simon megint ész nélkül cselekedett: rögtön leolvasta a fehér csíkkal jelölt fiú számát.
- Hidegvérrel megölted - fakadtam ki.
- Ez a dolgom.
- De... Mi van ha épp egy futár volt?
- Akkor zöld zászlót kellett volna tartson a kezében, ha békével jött volna.
- Akkor lehet, hogy csak meg akart szökni a fehérektől. A fehérek nem akkora hülyék, hogy kiküldjenek egy katonát egymagában.
- Pontosan. Rávilágítottál a lényegre: nem egyedül volt - lépett elő egy tej lány, mögötte egy ugyanolyan külsejű lánnyal, és három fiúval. A lányok valószínűleg a hírhedt Huff ikrek voltak, akik nem a kegyelemről voltak híresek. Sajnos.
Én, Skuly, és Simon egyszerre szegeztük az ikrekre a fegyvereinket.
- Öt a három ellen, drágáim, ezt bebuktátok - nevetett gúnyosan a másik iker.
Hirtelen felindulatból, bosszúsan elsütöttem a fegyverem, méghozzá négy lövéssel lelőttem két katonát. Tudom-tudom, nem a legjobb, de kezdésnek nem rossz, nem?
A Huff ikrek úgy lefagytak, hogy pár pillanatig meg sem mozdultak. A mögöttük álló még életben maradt fiú viszont rögtön kapcsolt, és lelőtte Skulyt. Mérgemben azonnal lelőttem, lerántottam a pólóját, és elhadartam a végzetes számokat. Először öltem embert. Szörnyű érzés volt. Már csak én és Simon, és a Huff ikrek voltak talpon.
- Gyerünk, Simon, lőjük le őket - mondtam.
Simon meg sem mozdult, csak zavartan bámulta a szőke hajú lányokat. Hát persze, mivel tündéri külsejük van, a fiúk csak azt látják. Ha mondjuk arra is figyelnének, hogy fegyverük van, és ölni akarnak, akkor talán nem lettünk volna akkora szarban.
Az egyik iker kapcsolt, és mint valami pszichopata, elővette a tőrét, és a nyakamnak ugrott. Nagy küzdelmek folytak közöttünk, fojtogattuk egymást, ütöttük egymást, majd az ikrek fogták magukat, és elrohantak.
- Gyáva ribancok vagytok ti, nem többek - kiáltottam utánuk.
Simon felolvasta a lebénult fehérek számát - én nem biztos, hogy képes lettem volna rá, de nem vette észre - majd elvonszoltuk Skuly testét. A fiú teljesen halottnak tűnt, nem lélegzett, üveges szemei az égre meredtek. Tudtam, hogy a szervezete kilöki a golyót, és meggyógyul, hisz nem olvasták fel a számát, ennek ellenére is megijesztett Skuly falfehér arca. Igaz, csak néhány napja ismerem, de akkor is szíven viseltem a sorsát, elvégre... osztagtársak vagyunk, vagy mik.
Megérkeztünk a területünkre, és rögtön az orvosiba siettünk. Az orvos - aki egy tizenkilenc éves éves lány volt, aki egyetemista elsőéves volt, és orvosira járt - rögtön kezelésbe vette Skulyt. Kiküldött minket, és az ajtó előtt várakoztunk. Idegtépő volt várni, mert amikor az orvos meglátta Skulyt, az arckifejezése alapján nem volt minden rendben. Simonnal együtt aggódtunk, ami elég fura volt, hisz lényegében utáltuk egymást.
Az orvos körülbelül tizenöt perc elteltével nyitott nekünk ajtót, és ismertette a tényeket, amik nem voltak túl rózsásak.
- Rossz hírem van. Skuly szervezete nem lökte ki a golyót, ami a hasába fúródott. Elég különös, hisz ez elég rendellenes dolog a játék folyamán, hisz ki kéne löknie, és begyógyulnia. Ha fél órán belül nem mutatkozik a gyógyulásnak bármilyen jele, akkor a kezembe veszem az ügyet.
- Mit fog tenni?
- Kihúzom a golyót, és kezelem a sebet. Rengeteg vért vesztett, azért vesztette el az eszméletét. Megteszem ami tőlem telhető - ígérte a lány.
- Mi miben segíthetünk? - kérdeztem feszülten.
- Ha hagyjátok pihenni, az elég.
Csalódottan vágtam be magam után az ajtót.
Kurva életbe - mormoltam, és belevágtam az öklöm a falba. Utána nagyon fájt a kezem, de nem érdekelt. Úgy éreztem az én hibám, hogy Skuly most ájultan fekszik az orvosiban, véresen, golyóval a hasában.
- Nem, általában egyszerre két osztag éjszakai melós.
- Kikkel leszünk?
- Igen, ez a másik rossz hír, amiért duplán szívunk. A négyes osztaggal leszünk.
A szobában elszabadult a pokol, mindenki heves káromkodásba kezdett, majd mikor lenyugodtak, megkérdeztem tőlük, hogy az miért is probléma.
- A négyes osztagba járnak azok, akiket mi utálunk. Isaac, Odett, Poppy, Ivan, Robbie, Simon, Chad. Blah, ne akard őket megismerni - magyarázta Skuly.
- Odettet már ismered - emlékeztetett Chris.
- Ő az a lány, akinek kiállnak a csontjai?
- Ja, kész csontváz a csaj.
- Az elejétől fogva nem volt szimpatikus -jelentettem ki.
Este, éjnek éjjelén kellett kint őrködnünk. Én és Lio együtt őrködtünk, ugyanis az osztag két fős megfigyelő csapatokra oszlottunk. A Tervezők közben aludtak, az éjszakai meló csak a Nyilasok feladata. Minden teljesen nyugodt volt, egészen addig, amíg a csillag pirosra nem váltott. Szóltunk Fortnak, ő pedig úgy döntött, kiteszi a kettes és az ötös osztagot őrnek, a többi a zászlót őrzi, és mi, azaz a hetes és a négyes osztag bevetésre megy. Az én általam készített térképet használtuk, hogy fehér területre léphessünk, mert nyilván ott több fehér van.
- Rendben, akkor kettes csapatokra osztódunk - döntötte el mindenki helyett Poppy.
- Nem te parancsolsz itt, ribanc - vágta rá Skuly, majd folytatta - Szerintem hármas csapatok kellenek, mert a kettes az túl gyenge.
- Te segghülye vagy, nem látod, hogy összesen 14-en vagyunk, és az nem osztható hárommal?
- Anyád segghülye. Arra gondoltam, legyen egy kettes csapat, vagy kettő négyes.
- Legyen egy kettes, én és Robbie lenyomunk száz tejbuzit is - vihogott idétlenül az orosz akcentusú Ivan.
- Legyen. Akkor Ivan, Robbie, ti együtt vagytok. Én, Odett és Isaac együtt. Lio, Zome, Oliver, ti is együtt. Skuly, Jana, Simon, ti is. Chad, Chris, Evan, ti vagytok a maradék - jelentette ki Poppy.
- Poppy, drága ribikém, fogd már fel, hogy itt nem te hozod a döntéseket - hurrogtam le a lányt, mert nagyon idegesített ahogy főnökösödött mindenki felett.
- Akkor mégis ki a főnök?
- Demokrácia van, nem hierarchia, emberek - tártam szét a karom.
- Ne tököljünk már ennyit ezen, mert ezek a csapatok így okék, nem kell mindenbe belekötni - fordult felém Chad.
- Oké, ideje szétválni - bólintott Chris, és lelépett a kis csapatával.
Mi is elindultunk, én, Skuly, és Simon. Simon egy irritáló, beképzelt fiú volt, ahogy a négyes osztag összes tagja. Úgy döntöttünk, a fehér területhez a keleti oldaláról közelítünk. Út közben azonban ráakadtunk egy egyedül csavargó fehér katonára, akire Simon gondolkodás nélkül rálőtt, hangos zajt csapva. Nem volt a legjobb ötlet, hisz közel voltunk a fehérekhez, így simán meghalhatták, és akár követhették is a hangot. Simon megint ész nélkül cselekedett: rögtön leolvasta a fehér csíkkal jelölt fiú számát.
- Hidegvérrel megölted - fakadtam ki.
- Ez a dolgom.
- De... Mi van ha épp egy futár volt?
- Akkor zöld zászlót kellett volna tartson a kezében, ha békével jött volna.
- Akkor lehet, hogy csak meg akart szökni a fehérektől. A fehérek nem akkora hülyék, hogy kiküldjenek egy katonát egymagában.
- Pontosan. Rávilágítottál a lényegre: nem egyedül volt - lépett elő egy tej lány, mögötte egy ugyanolyan külsejű lánnyal, és három fiúval. A lányok valószínűleg a hírhedt Huff ikrek voltak, akik nem a kegyelemről voltak híresek. Sajnos.
Én, Skuly, és Simon egyszerre szegeztük az ikrekre a fegyvereinket.
- Öt a három ellen, drágáim, ezt bebuktátok - nevetett gúnyosan a másik iker.
Hirtelen felindulatból, bosszúsan elsütöttem a fegyverem, méghozzá négy lövéssel lelőttem két katonát. Tudom-tudom, nem a legjobb, de kezdésnek nem rossz, nem?
A Huff ikrek úgy lefagytak, hogy pár pillanatig meg sem mozdultak. A mögöttük álló még életben maradt fiú viszont rögtön kapcsolt, és lelőtte Skulyt. Mérgemben azonnal lelőttem, lerántottam a pólóját, és elhadartam a végzetes számokat. Először öltem embert. Szörnyű érzés volt. Már csak én és Simon, és a Huff ikrek voltak talpon.
- Gyerünk, Simon, lőjük le őket - mondtam.
Simon meg sem mozdult, csak zavartan bámulta a szőke hajú lányokat. Hát persze, mivel tündéri külsejük van, a fiúk csak azt látják. Ha mondjuk arra is figyelnének, hogy fegyverük van, és ölni akarnak, akkor talán nem lettünk volna akkora szarban.
Az egyik iker kapcsolt, és mint valami pszichopata, elővette a tőrét, és a nyakamnak ugrott. Nagy küzdelmek folytak közöttünk, fojtogattuk egymást, ütöttük egymást, majd az ikrek fogták magukat, és elrohantak.
- Gyáva ribancok vagytok ti, nem többek - kiáltottam utánuk.
Simon felolvasta a lebénult fehérek számát - én nem biztos, hogy képes lettem volna rá, de nem vette észre - majd elvonszoltuk Skuly testét. A fiú teljesen halottnak tűnt, nem lélegzett, üveges szemei az égre meredtek. Tudtam, hogy a szervezete kilöki a golyót, és meggyógyul, hisz nem olvasták fel a számát, ennek ellenére is megijesztett Skuly falfehér arca. Igaz, csak néhány napja ismerem, de akkor is szíven viseltem a sorsát, elvégre... osztagtársak vagyunk, vagy mik.
Megérkeztünk a területünkre, és rögtön az orvosiba siettünk. Az orvos - aki egy tizenkilenc éves éves lány volt, aki egyetemista elsőéves volt, és orvosira járt - rögtön kezelésbe vette Skulyt. Kiküldött minket, és az ajtó előtt várakoztunk. Idegtépő volt várni, mert amikor az orvos meglátta Skulyt, az arckifejezése alapján nem volt minden rendben. Simonnal együtt aggódtunk, ami elég fura volt, hisz lényegében utáltuk egymást.
Az orvos körülbelül tizenöt perc elteltével nyitott nekünk ajtót, és ismertette a tényeket, amik nem voltak túl rózsásak.
- Rossz hírem van. Skuly szervezete nem lökte ki a golyót, ami a hasába fúródott. Elég különös, hisz ez elég rendellenes dolog a játék folyamán, hisz ki kéne löknie, és begyógyulnia. Ha fél órán belül nem mutatkozik a gyógyulásnak bármilyen jele, akkor a kezembe veszem az ügyet.
- Mit fog tenni?
- Kihúzom a golyót, és kezelem a sebet. Rengeteg vért vesztett, azért vesztette el az eszméletét. Megteszem ami tőlem telhető - ígérte a lány.
- Mi miben segíthetünk? - kérdeztem feszülten.
- Ha hagyjátok pihenni, az elég.
Csalódottan vágtam be magam után az ajtót.
Kurva életbe - mormoltam, és belevágtam az öklöm a falba. Utána nagyon fájt a kezem, de nem érdekelt. Úgy éreztem az én hibám, hogy Skuly most ájultan fekszik az orvosiban, véresen, golyóval a hasában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése